Kik vagyunk mi? Tovább a magazinra

A HelloBlackFriday egy akciófigyelő portál, ami segít eligazodni a Black Friday …….

Kedvenceim

Még nem jelöltél Kedvencnek semmit!

Bezárás

Black Friday 2022: Úgy tűnik, hogy a vásárlók inkább a hazai lehetőségekkel fognak élni a Black Friday 2022 során

Egy átfogó kutatás során több mint 2 000 főt kérdeztek meg az idei Black Friday-hez kapcsolódó terveikről. Nézzük meg az eredményeket!

A Black Friday óriási kedvezményei jogosan hoznak lázba sokakat, hiszen a karácsonyt megelőző vásárlási hullámban kiemelkedő akciókkal szerezhetők be a kívánt termékek. De vajon a jelenlegi gazdasági helyzet mennyiben fogja befolyásolni az eddigi tendenciákat? Vajon változnak majd a vásárlási szokások 2022 Black Friday idényében? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a fentebb említett felmérésben.

 

Jagodics Rita, a fekete péntekhez kapcsolódó szokásokat vizsgáló kereskedelmi marketingszakember így foglalta össze az eredményeket:

„A felmérésben részt vevők jelentős része, 44 százaléka a korábbi évekhez képest kisebb mértékű leárazásokra számít, ugyanakkor megközelítőleg ugyanennyi százalékuk nyilatkozott úgy, hogy idén még jobban figyeli az árakat, kedvezményeket. Kereskedői oldalról ez nemcsak feladatokat, hanem lehetőségeket is jelent, hiszen egyértelmű, hogy a valóban jó akcióknak a szokottnál is nagyobb lesz a vonzerejük. Minderre pedig ráerősít az is, hogy csökkent a külföldi webshopokból történő rendelés iránti nyitottság.”

 

A költségcsökkentő tervek szoros összefüggésben állnak a közeledő ünnepekkel. Sokat számíthat, hogy a Black Friday akcióival mennyit sikerül spórolni az ajándékok árán. A felmérés erre a pontra is kitért:

„Ahogy 2021-ben, úgy idén is megkérdeztük, tervezik-e az ajándékok beszerzését erre a napra ütemezni. Míg tavaly csak 13 százaléknak voltak ilyen tervei, idén ennek aránya már 20 százalék. Az esemény továbbra is megosztó, de nőtt tehát a kereslet az akciók nagy napja iránt, a vásárlók jelentős része már fogott ki jó leárazásokat ezen a napon.”