Óriási akciók egy helyen – Hello Black Friday
A Black Friday akcióportál!
nap
óra
perc
mperc
Támogató

A játékok története

Szerző:
2017. 11. 08. |
gyerekpéntek
játék

Avagy mi mindent vásárolt volna GyerekPénteken a játszó ember a történelem során?

A játékok története

„A játék régebbi, mint a kultúra” 

A fenti idézet Johan Huizinga holland történésztől származik Homo ludens című összefoglaló művéből, melyben a játékos elem szerepét tanulmányozza az emberi alkotó tevékenység különböző területein. A következőek során mi is arra vállalkozunk, hogy bemutassuk, mi a játék egyáltalán, illetve milyen játékszerekkel múlatták az időt gyermekek és felnőttek őseinktől mostanáig. A GyerekPéntekre hangolódva, játéktörténeti körképünk következik.

Először is, nem árt meghatározni, mi a játék. Bárkányi Ildikó néprajzkutató elmondása alapján a gyermek személyiségfejlődésének fontos eleme a játék, melynek jelentőségét a lélektan, a pedagógia, a művelődéstörténet művelői is kiemelik. A játék egyrészt az önismeret forrása, a környezet megismerésének és a társadalmi törvények elsajátításának eszköze, másrészt utat készít a képzelet birodalmába, és szórakoztat. Mindezek tudatában most nézzük meg, mi kalauzolta a különböző korok gyermekeit a „képzelet világába”.

black-friday-jatek-tortenete-kids

Kő, fa, bronz, rongy

Játékos hajlamunk feltehetően az állatvilágból származik, a legtöbb emlős utódja a környezetben fellelhető tárgyakkal szórakoztatta magát, ebből következtetünk arra, hogy őseink is használtak játékszereket. A legrégebbi emberi civilizációk (Kr. e. 3000-1500) maradványaiból, irodalmi alkotásaiból, is kerülnek elő játékok: Az Indus-völgyi civilizációk gyermekei is játszottak pici szekerekkel, madár alakú sípokkal, majomfigurákkal. Az európai őskorból származó gyermeksírokban apró bronzszobrocskákat találtak, de ami még izgalmasabb, miniatűr agyagedények és agyagtűzhelyek is felbukkantak, ami arra utal, hogy a bronzkori gyermek is játszott papás-mamást vagy főzőcskét. A régi Perzsiából, Indiából kerekes állatfigurák maradtak ránk, amiket az akkori gyermekek húztak maguk után. Egyiptomban a halottak konzerválásának módja lehetővé tette, hogy több ezer éves fa- és textiljátékokra bukkanjanak a régészek. Kultúrájukkal összhangban krokodil- és vízilófigurákra bukkantak a gyakori háncslabdák mellett, melyeknek sokszínű használatáról képes ábrázolások árulkodnak. A kopt korból már kétségtelenül babát formáló fa-rongy képződmények is maradtak ránk.

Római kori gyerekjátékok

Római kori gyerekjátékok

Középkorban nincs gyermekkor

A középkori gyermekeknek sajnos sok esetben igen mostoha sorsa volt. Többgyermekes családokban rendszeresen előfordult, hogy csak kevesen érték meg a felnőttkort. Kicsi, tökéletlen felnőtteknek tekintették őket, a szülőknek pedig kisebb dolguk is nagyobb volt annál, hogy holmi játékszerekkel szórakoztassák őket, sőt, minél hamarabb munkára fogták a haszontalan lurkókat. Persze leginkább a felnőttek akkoriban is játszottak kártyával, tábla- és kockajátékokkal, ismerték a dámát, a backgammont, a malmot és a sakkot is, ami figuráival az akkori társadalmi osztályokat szimbolizálta.

A szabadtéri játékok népszerűsége a játékszerek hiányából fakadt. A lányok ekkor inkább énekeltek, táncoltak, de olykor babával, bölcsővel is játszottak. A fiúk fogócskáztak, fakarddal viaskodtak. A mai reneszánsz rendezvényekhez hasonlóan akkor is nagy népszerűségnek örvendett az íjászkodás, hiszen akkoriban nem mindenki rendelkezett ilyesmivel. Ezenkívül játszottak a bowlinghoz hasonló golyós játékokat, a golf ősét – amelyet akkor még „colf”-nak hívtak -, azonban nem füvön, hanem leginkább házak között. Ez körülbelül úgy nézhetett ki, mint ma az urban golf.

Pieter Bruegel dem Älteren: Kinderspiele Pieter Bruegel dem Älteren: Kinderspiele

Újkor, új érdeklődés, polgárosodás, futószalag

A 16-17. századi főurak leányairól készített portrékon már visszatérő szereplők voltak a teljes díszbe öltöztetett drága, pompás babák. Az ilyesfajta játékszerek gyártási központja Párizsban és Nürnbergben kezdett kialakulni, vezető szerepüket több száz évig meg is tartották többek közt a babákhoz gyártott patinás babaházakkal. Aztán a kutatások fellendülése, a természettudományos érdeklődés berúgta a fejlesztés motorját, és olyan tudományos-fantasztikus eszközöket állítottak elő, mint a bűvös lámpás, ami a diavetítő olajlámpás őse volt, de ebben az időben született a kaleidoszkóp és más tükrös játékok is. De kanyarodjunk vissza a fiúgyermekek és Andersen múlhatatlan kedvencéhez, a játékvilág rendíthetetlen alakjához, az ólomkatonához. A 18. századi Nürnbergből indult máig is töretlen útjára. Igaz, hogy korunk gyermeke esetén a Call of Duty bármelyik kiadása elsöprő győzelmet aratna a mozdulatlan ónhuszár felett, de sokak gyűjtőszenvedélyét még mindig tisztességgel szolgálja. Az 1800-as évektől a polgárosodással már jelentősen megnőtt az igény a játékszerek iránt, amit Európában és az Egyesült Államokban már csak ipari léptékekben tudtak kielégíteni. Megjelentek a nagynevű, állandó játékkereskedések, mint a párizsi “A kék törpéhez” vagy “A nürnbergi babához”, a bécsi “A kínaihoz” vagy a pesti “A svájci családhoz”, illetőleg “Az arany csillaghoz” címzett bolt. Ez az a korszak, ahol megkezdődött az olyan játékok gyártása, melyekről már innen-onnan lehet képi fogalma a kevésbé tájékozottaknak is. Különböző konstrukciós játékok, óraműves állatkák, járművek, gőzmozdony, transzformátoros terepasztal, ami még ma is megmozgatja a vonatrajongók fantáziáját. Természetesen nem feledkezhetünk meg a hintalóról sem, ami az 1800-as évek pedálos autója volt. A babához hasonlóan sok fotón szerepelt státuszszimbólum mivoltából fakadóan.

Tisztelet a medvének, hódolat a videojátékok előtt

A plüssmackó története 1902-ig nyúlik vissza, amikor Margarete Steiff játékkészítő megalkotta műhelyében az első mackót. Az első figura elnevezése nem volt igazán kompatibilis a marketinges törekvésekkel, a német precíz egyszerűségről árulkodó „55 PB” nevet kapta, ami annyit jelentett, hogy 55 centi magas, plüss és mozgatható. A Washington Post ugyanebben az évben novemberben lehozott egy cikket Theodore Rooseveltről, aki épp vadászaton volt, és a sajtófotók elkészítése okán nem volt hajlandó lelőni egy fogságba esett feketemedve bocsot. Ennek hatására egy orosz bevándorló brooklyni boltjának kirakatába tette Teddy’s Beart, azaz Teddy mackóját, és olyan sikeres lett, hogy onnantól fogva szimplán csak mackóárusítással foglalkozott. Az első maci megalkotójának unokaöccse, Richard Steiff az 1903-as lipcsei játékkiállításra vitte el az 55 PB-t, melyből egy amerikai megvette az első százat, majd rendelt még háromezret. Egy évvel később St. Louisban a világkiállításon tizenkétezer darab fogyott. 1906-ra már Roosevelt is a mackót választotta kabalafigurának újraválasztási kampányához, közben a gyárak tízezrével ontották a kis Teddyket. Cristopher Robin Milne 1921-ben első születésnapjára is egy ilyet kapott édesapjától, Alan Alexander Milnétől, aki fiának és kedvencének kalandjai által ihletve alkotta meg Micimackó kalandjait.

Az eredeti Teddy mackó

Az eredeti Teddy mackó

Nem sokkal később, szintén a tudomány megállíthatatlan vágtájának eredményeképp született meg az első olyan izé, amit egyezményesen videojátéknak nevezhetünk. Ez az 1947-es amerikai szabadalom, a „Katódsugárcsöves Szórakoztató Eszköz”, melyet a radartechnológia inspirált. Analóg eszközökből épült föl, és egy vektoros kijelzőn szimulálta egy rakéta röptét, amit különböző célokba kellett navigálni. Aztán jött a Tennis for Two, a Spacewar! aztán egy nagy előreugrással 1996-ban az első igazi 3D-s és egyben akkoriban a legnépszerűbb játék az id Software-től, a Quake. A többit már nehéz lenne felsorolni, a lényeg egyébként is az, hogy számítógépes játékok már eluralták a gyerekek és a felnőttek világát. Ez persze egyáltalán nem rossz, hiszen bizonyítottan készségfejlesztőek, de a játék során érdemes odafigyelni arra, hogy megmaradjanak az ésszerű arányok a valós és a virtuális világban töltött idő között, hiszen társasozni vagy a szabad levegőn lenni igenis jó. Amíg meg nem jelenik a Half Life 3.

CIKKAJÁNLÓ

Online fogyasztóvédelem Online fogyasztóvédelem
2017. 09. 01.

Tudta, hogy az internetes vásárlás extra jogokat biztosít? Fogyasztóvédelmi tájékoztató Black Friday rajongók számára.

Így lesz sikeres webáruházad Kínában Így lesz sikeres webáruházad Kínában
2018. 10. 27.

A kínai e-kereskedelmi piac nagy és vonzó. De nagyon más.

Meddig bírja Hosszú Katinka a víz alatt? Meddig bírja Hosszú Katinka a víz alatt?
2018. 06. 12.

A MOLcsapat.hu készített egy videót Hosszú Katinkával. Kérdésekre is kellett felelnie a víz alatt.

A pláza élővilága Black Friday akciók idején A pláza élővilága Black Friday akciók idején
2017. 10. 09.

A Black Friday kedvezmények utáni hajsza javítja a kondíciónkat, de az online vásárlás verhetetlen! Infógrafika!

Black friday Magazin

Webáruházak bemutatkozója
Összes cikk megtekintése
Érdekességek, vidám történetek a vásárlás világából + új termékek, új ízek bemutatója
Összes cikk megtekintése
Black Friday 2018 hírközpont extrákkal
Összes cikk megtekintése
Svájci bicska az online vásárláshoz + hasznos információk webáruház üzemeltetőknek
Black Friday – Az Edigital.hu mérlege
2018. 11. 19.
A szárítógépet is sokan keresték Fekete Pénteken.
Karácsonyi vásárlás: többségben a spórolók, kisebbségben a halogatók
2018. 11. 16.
Van, aki több mint 400 ezret költ egy ajándékra, de a többség 50 ezer alatt megúszná a karácsonyt.
Összes cikk megtekintése
Hirdetes Magyar Posta Logisztika
© helloblackfriday.hu