Kedvenceim

Még nem jelöltél Kedvencnek semmit!

Bezárás

Webáruházak – Természetes játékok, fából

A 4 bolttal, 1 webáruházzal rendelkező Fakopáncs játékboltot mutatjuk be.
Ez a bejegyzés a Picus majorról elnevezett webáruház, és annak négy földi boltjának a történetét mutatja be. A sztori 1990-ben indult, a weben 2007 óta található az üzletük.

Igazából nem is játékboltot üzemeltetnek, hanem keresztes hadjáratot folytatnak. Ennek megértéséhez, felismeréshez elég annyi, hogy szét nézzünk a világban,

főleg a gyermekek körül és világos lesz minden. Olyan világot élünk, hogy időnként az az érzése a szülőnek, mintha a gyermekét az oroszlánketrecbe engedné.

Történetünk a rendszerváltás utáni évben startol két vállalkozó szellemmel, akik Játékkuckó néven indítottak játékboltot Budapesten.

A filozófia


A vállalkozás "Együtt nevelünk" jelmondata nem véletlen, ugyanis a kezdetektől fogva fából készült, természetes alapanyagokból készített játékokat forgalmaznak.

1992-ben történt a váltás, amikor a két egyéni vállalkozó társult és megalapították a Fakopáncs 92 Kft.-t. A kezdetekben 25-30 játékot tudtak csak összeszedni, ezeket  Magyarországról és Romániából vásárolták.

A váltást az okozta, hogy felkeresték a fával dolgozó hazai mesterembereket, és elkezdtek saját gyártású játékokat is készíttetni.

Ekkor már a fajátékok elkötelezett híveként emlegették őket.

Fejlődéstörténet


Az első boltjukat gyorsan kinőtték, és átköltöztek egy újabb helyre Budapesten belül. 1997-ben nyitották meg a második üzletüket, nyolc év múlva jött el a harmadik boltjuk nyitásának az ideje. 2012-ben megérkezett a negyedik "földi" üzlet is, szintén a fővárosban.

Ekkor már a választékuk komolyan kiszélesedett. A kezdeti 25-30 játék, mára négyezer fölöttire bővült, ez miatt nagyon komoly a cég import tevékenysége.

A webáruház


Az áruház neve is maradt a Picus major, azaz nagy fakopáncs. Erről a madárról azt kell tudni, hogy a harkály félék családjába tartozik, az élőhelye zömmel Európa,

de Japánban és időnként az Egyesült Államokban is találni példányokat belőle. Még  Észak-Afrikában is megtalálható, az erős csőrével a fákat kopogtató madár. A csőr segítségével váj lyukat az élő fába, ahol elkészíti a tarka madár a "fészkét". A tojásait a kivájt forgácsra rakja.

A fakopancs.hu weboldalt 2007-ben indították az útjára, így már nem csak a budapestieket, hanem az egész ország területén élőket el tudják látni fajátékokkal.

Ezzel a lépéssel a nemzetközi vizekre is kiléptek, mert nem csak hazai vásárlóik vannak, hanem a környező országokból is érkezik sok megrendelés.