Kik vagyunk mi? Tovább a magazinra

A HelloBlackFriday egy akciófigyelő portál, ami segít eligazodni a Black Friday …….

Kedvenceim

Még nem jelöltél Kedvencnek semmit!

Bezárás

Többen vásárolnak majd online 2021-es Black Friday alatt

A pandémia óta egyre többen vásárolna online, így 2021-ben a kereskedők is nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális Black Friday akciókra.

Létezik néhány ágazat, aminek a járványhelyzet kifejezetten kedvezett, ilyen például az e-kereskedelem. Mára Magyarországon az online eladások a teljes kiskereskedelem közel 9%-át teszik ki, és ez a szám csak egyre nő. Van még hova felzárkózni, hiszen ez a volumen még így is bőven elmarad a legnagyobb nyugati országok forgalmától, ahol piaci részesedés eléri a 20%-ot is. Persze nem mindenhol, például Franciaországban, ami a világ egyik legnagyobb piaca az online kereskedelem szinte teljesen ugyanakkora hányadát teszi ki a piacnak, mint hazánkban.

 

A pandémiát megelőző időszakban az e-kereskedelem átlagosan 15-20%-al növekedett évente, azonban ez 2020-ra felugrott 45%-ra. Emögött egyértelműen a koronavírus járvány okozta megváltozott fogyasztói viselkedések állnak. Az emberek élete, így vásárlásaik nagy része is átkerült a digitális térbe, ami jelentős fellendülést hozott. Az idei év eredményeit nagyban befolyásolja majd, hogy a negyedik hullám, azaz a 2021-es Black Friday és karácsonyi szezon alatt hogyan alakulnak a vásárlási tendenciák.

 

Előzetes becslések alapján a kereskedők is jóval nagyobb rohamra számítanak a digitális térben, így akcióikat és raktárkészleteiket is ehhez optimalizálják. Valószínűleg azonban a 2020-as évhez hasonló növekedésre nem kell számítani, hiszen boltbezárásoktól nem kell tartani, így a negyedik hullám már jóval kisebb mértékben befolyásolja majd a bevásárlásainkat.

 

Ha nem akarsz lemaradni a legjobb 2021-es Black Friday akciókról, mindenképp kövesd figyelemmel a HelloBlackFriday akciókeresőt!

 

Forrás: szabadfold.hu